2014. július 20., vasárnap

9. fejezet

Hi!
Meghoztam a legújabb fejezetet, amelyben egy váratlan fordulat következik, de előtte köszönetnyílvánítás. Szeretném megköszönni a 6300+ oldalmegjelínést és a 45+(!!!) feliratkozót, ami valljuk be nem kevés. Nagyon szépen köszönöm a pozitív visszajelzéseket, amelyeket továbbra is várok!
Jó olvasást!


-Figyelj, nagyon sajnálom, de tudnom kellett. - vetettem megbánó tekintetem a földre.
-Úgy akartam, hogy senki se tudja meg. - társult hozzám.
-De azért jól vagy? - a vállára tettem a kezem, mire felemelkedett.
-Persze. - húzta oldalra a száját.
Ezek után felállt, a szekrényéhez lépett, majd kihúzta az egyik fiókot. Nagyon kíváncsi lettem, ezért felálltam, hogy odamenjek megnézni mit keres.
-Ne gyere közelebb! - mondta, mikor már félúton voltam.
Szavait figyelembe nem véve nem torpantam meg, így a háta mögé érkeztem.
-Ne! - kiáltottam fel, mikor megláttam mit keresett.
-Fogadd el! - fordult felém, majd a zsebébe csúsztatta a kis dobozt - Mindenkinek vannak hibái, nekem több és nem tehetek róla. - indult ki az ajtón.
-És erről mások tudnak? - siettem utána.
-Nem, senki. És nem is fog! - jelentette ki határozottsággal a hangjában.
-Nem dehogy. - hessegettem el a gondolatot - De mióta?
-Egy jó ideje. - lépett ki a bejárati ajtón, majd előttem gyors becsapta.
Nem tudtam mire véljem ezt. Egyszerűen számomra felfoghatatlan, hogy valaki ennyire elrontsa magát, mindezt tudva, mégis valami vágyat éreztem arra, hogy megtegyem, hogy én is kövessem Ashtont, de nem, mégsem. Hogy miért? Mert szorul belém annyi értelem, hogy tudjam, ez semmit sem old meg. Ez nem olyan, mint egy gyógyszer, ez egyszerűen csak próbáltatja veled elfeledni a fájdalmat, a szenvedést, és próbál egy kissé szebb nézőpontot teremteni számodra, de mindeközben belül felemészt és elpusztít.
-Te? - nyitotta rám Kate az ajtót, amely sikeresen vállon talált.
-Persze, nem fáj. - fintorogtam rá. A minimum, hogy bocsánatot kér.
-Ash hova ment? - kérdezte a másik szülő.
-Egy haverjához. - vágtam rá gyorsan. Túl gyorsan.
-Oké. - mondták egyszerre, majd befordultak a konyhába - Hamarosan vacsora! - ordított vissza Kate.
-Persze. - rohantam fel a szobámba.
Gyors lezuhanyoztam, hogy azt se kelljen vacsora után, mert akkor köztudott, hogy tolakodás megy a fürdőért. A fogmosás pedig, igen, arra van egyedi helyem... a konyha. Gyors felkaptam magamra egy fehér pólót és egy szürke rövidnadrágot, a hajamat felcsatoltam, majd leindultam a konyhába. Lassan lépkedtem a lépcsőn. Mikor majdnem leértem, akkor nyitott be az ajtón Ashton. Nem köszönt, csak elviharzott mellettem. Azért egy 'Sziát' vagy csak egy egyszerű biccentést vártam volna tőle, mivel nem köptem be a szülőknek. Ezért majd még számolunk.
Beléptem, majd leültem a szokásos helyemre és türelmesen - akárcsak egy kiskutya - vártam a vacsorára, amely majdnem negyed óra elteltével végre elkészült.
-Ez? - kérdeztem mikor Kate letette elém az 'ételt'.
-Zöldségfőzelék. Tudod, most új dolgokat tesztelek és próbálok egészségen étkezni, amelynek ti is részesei lesztek. - mosolygott.
-Aha. - ez egy rémálom! Nem tudom hogyan áshatnám ki magam ez alól - Biztos finom. - mosolyogtam, mikor észrevettem, hogy engem néz.
Megfogtam a kanalam - igen, annyira folyós, hogy villával képtelenség enni - , szedtem egy kicsit, majd megkóstoltam.
Bahh. Elkapott a hányinger.
-Nincs valami mellé? - kérdeztem küszködve, hogy ki ne hányjam.
-Szójafasírt. - fordult felém a tállal a kezében.
Istenem, mit tettem ellened, hogy ilyenekkel büntetsz?!
-Öhm. - húztam el a számat - Csörög a telóm. - mondtam ki gyorsan.
-Én nem hallom. - fordult körbe Kate.
-Én igen. Biztos valami nagyon fontos. Kibírom vacsora nélkül. Jó éjt! - majd felrohantam.
                                                                              
Hajnali egy felé beazonosítatlan morgásra lettem figyelmes. A hang tőlem származott. Mivel tegnap kihagytam a vacsorát, így a gyomrom valami normális ételért kiáltott, bár már magam sem tudom mi a normális.
Kibújtam a takarómból és halkan, lábujjhegyen leosontam a konyhába, ahonnan fényesség szivárgott ki, amely egyszer csak eltűnt. Beléptem és két ismerős alakot pillantottam meg, apát és Asht. Gondolom nekik sem ízlett az előzőnapi koszt.
-Én vagyok. - suttogtam, majd kinyitottam a hűtő ajtaját.
Nem szóltak semmit, csak odajöttek és együtt ettünk meg mindent, ami nem zöldség, vagy nem éppen a legegészségesebb. Mikor úgy éreztük, hogy jóllaktunk, vagy inkább az üresen maradt - elnézést, az egészséges ételeket meghagytuk - hűtő miatt mindenki felment a saját szobájába és az éjszaka további részét ott töltötte.
                                                                                
Reggel, pontosabban délután kettőkor ébredtem fel. Gyors összekaptam magam, majd lementem 'megreggelizni'. Csoda, de senkit sem találtam az egész házban. Legalább ehetek valami rendeset. Összedobtam magamnak egy szendvicset, majd azzal a kezemben sétáltam fel, de nem a saját szobámba mentem, hanem Ashtonéba. Odamentem ahhoz a  fiókhoz, amelyhez tegnap ő, majd én is kivettem egy dobozt és egy öngyújtót.
Átsétáltam a 'saját birodalmamba', az ajtómat bezártam, az ételemet letettem a szekrényemre és az ablakhoz sétáltam. Kezembe vettem a dobozt és kihúztam belőle egy szálat, majd az öngyújtót is a kezembe ragadtam. Igen, életemben először rágyújtottam.

8 megjegyzés:

  1. Imádooom *w* Gyorsan kövit! Nagyon tehetséges vagy :))

    VálaszTörlés
  2. Mikor lesz kövi?? :)) Lécci siess xDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sietek:) csak elvagyok havazva (igen, így nyáron is:D)

      Törlés
  3. Azta *---* Nagyon jó lett :33 Siess a kövivel *-* <3 :)

    VálaszTörlés
  4. Most találtam rá a blogodra és nagyon tetszik :) Tehetséges vagy és nem sablonos blogot írsz :) Szereztél magadnak egy új olvasót ! Várom a kövit ^^

    VálaszTörlés