2014. szeptember 22., hétfő

14. fejezet

Hi!
Visszatértem! (Valaki örül? :D) Három vagy talán négy, azaz egy hónap (kiemelkedő matektudás)] elmúltával újra itt vagyok és tevékenykedek. Lehet szidni, zaklatni, megengedem. :D
Örömmel várnám a véleményeteket a részről, de legfőképp a designről, mivel nagyon sokat "dolgoztam" vele. :D
Jó olvasást! xx

-Kate! - indult Ben ölelésre széttárt karokkal.
-Takarodj! - kapta fel Kate hihetetlen gyorsasággal a földön heverő tárgyat, majd újdonsült vendégünk irányába szegezte.
-Nyugalom! - hangjában nem véltem felfedezni a félelmet, megmaradt a szilárdság és egy kis harcias hangnem is keveredett mellé - A gyilkosság büntetendő.
Kate lassan leeresztette kést, majd lehuppant a mögötte lévő székre. Ütött róla, hogy iszonyat ideges, csak mégsem értettem meg őt. Elhagyta, ez van. Velem sem más vagy más volt a helyzet. Bele kell törődni, nem tudsz ellene semmit sem tenni.
A teljes szobát betöltötte a csend, csak az éppen gázon forró valami fajta "étel" hangját lehetett hallani. Kate, arcát a tenyerébe temetve sírt, Ben az ajtóban támaszkodva félmosolyra húzott szájjal állt, én és Ashton pedig csak meredten bámultunk hol egyik félre, hol másikra. A csend ijesztő volt, a feszültséget késsel lehetett vágni a levegőben, Kate zokogása is csendesedett, a mindig nyüzsgő ház egyszercsak a feje tetejére fordult. Lassan szédülés és éhínség kerített hatalmába, de az utóbbit már megszoktam.
-Nos, khmm - törte meg a hosszas csendet Ash apja - Mit főzöl?
-Neked semmit. - vettem ki Kate szavait, aki még mindig fejét lehajtva, összeroskadtan ült a széken.
-Mi ez az illat? - lépett be apa a konyhába.
Ashtonnal riadtan egymásra néztünk, éreztem/éreztük, hogy ebből még hatalmas balhé lesz, bár egyikünk sem ismerte "igazából" az édesapját.
Sokszor, mint például az óvodában is, mindig feladnak a gyerekeknek egy olyan feladatot, hogy rajzolják le a családjukat. Én mindig csak kettő személyt rajzoltam. Anyut és magamat. Rossz volt látni a többieket, akik három, négy vagy akár öt személyt rajzoltak. Mindig másnak, kívülállónak éreztem magam és erre még egy lapáttal tett az is, hogy mindig magasabb voltam mindenkinél. Tipikus gúnynevek: zsiráf, felhőkarcoló, óriás, ogre... Ezek mind visszagondolva baromságnak tűnnek, de mégis mély nyomot hagytak bennem. Ezek nem egyszerű csúfolódások, ezek olyan sértések, amellyel azt próbálják elhitetni az emberrel, hogy tökéletlen. Nekem nagyon hosszú idő volt, míg túl tettem magam ezeken, de most a családom van romokban, jobban, mint eddig. Visszasírom azokat az időket.
-Üdvözletem! - köszöntötte Benjamin kalapját megemelve apát. Most már tudom, hogy Ashton kitől örökölte azt, hogy a fejfedő jól áll neki.
-Üdvözlöm! - meresztgette apa a szemeit - Tom Wood. - mutatkozott be.
-Benjamin Irwin. - nyújtotta kezét, majd egy férfias kézfogásnak lehettünk szemtanúi.
-Maga Ashton édesapja? - úgy tűnik biztos akart lenni a dolgában.
-Méghozzá a vérszerinti. - eresztette elő mosolyát ajkai közül. Megállapításom: nagyon hasonlít Ashtonra. Huh, minő váratlan meglepetés.
-Értem. - bólintott apa. Úgy tűnik nem esett éppen a legjobban neki, ez a "vérszerinti apa" megjegyzés - Nem szeretne csatlakozni hozzánk? - mutatott az asztal felé. Egy kis békítő szándék, szép, de nem elegendő.
-Ne... - kezdte volna Kate, de Ben félbeszakította.
-Örömmel! - majd máris levetette magát a székre.
-Hahh... - állt fel gondterhelt nyögéssel Kate, majd a sírástól alig látva, imbolyogva tálalni kezdte az ételt. Az asztalnál én ültem Kate mellett, mellettem apa, mellette újdonsült "családtagunk" Ben, majd végül mellette Ash, aki pont velem szemben volt. Nem szeretem, ha néz evés közben. Olyan kínos. Normális nő vagyok, vagyis csak ebben a dologban. Messze állok én a normális élettől.
Az egész étkezés meglepően gyors volt és csendes. Senki sem öklendezett, senki sem dobálta az asztal alá az ételt, sőt számomra még úgy tűnt, hogy Benjaminnak ízlik. Egye csak meg az egészet! Nem lenne rossz a kaja, ha követné a leírást és nem próbálna valami "újat csempészni" bele.
A remek családi program végeztével felrohantam a szobámba, ahová Ashton követett. Beléptem az ajtót, majd végül ő csukta be.
-Véres harc lesz. - mondta mellém leülve az ágyra. 
-Az. - értettem vele egyet.
Ashton hátradőlt az ágyon, majd én is követtem. Mindketten egymás felé fordultunk és mosolyogva néztük egymást. Sajnálom, hogy a mi szerelmünk sosem lehet önfeledt és szabad. Mindig meg kell felelnünk annak az elvárásnak, hogy a szüleink egy pár és mi gyakorlatilag testvérek vagyunk. Baromság az egész.
-Sammel mi van? - fordult vissza a plafon felé Ashton.
-Mi lenne? - tettem fel a kérdést - Semmi.
-Persze. - mondta észrevehető gúnnyal a hangjában.
-Tényleg semmi. - tettem a fejem a mellkasára. Hallottam, ahogy a normálisnál gyorsabb ütemben ver a szíve. Vajon ez csak akkor van ha rám gondol/velem van? - Sam egy haver volt. - hajoltam a feje fölé.
-Biztos? - kérdezte tele kétellyel.
-Biztos. Egy kibaszott pillangó, aki véletlenül engem talált meg, majd továbbszállt. - mosolyogtam rá, majd egy laza csókot leheltem ajkaira.
Imádom, hogy Ash, akár milyen rövid is, belemosolyog vagy beleröhög a csókunkba, ettől nekem is nevetnem kell. Imádom az egész lényét, minden porcikáját. Nélküle az életem sötétebb lenne, sokkal. Megtestesíti mindazt, ami belőlem hiányzik. Ő a legjobb dolog, ami velem történhetett.
-Tudtad, hogy Sam elköltözött? - szólalt meg hirtelen Ashton, megszüntetve a némaságot.
-Mi? - egyenesedtem fel.
-Tessék itt van! - mutatott rám, majd szemeit behunyta.
-Ne játszd a féltékenyt! Csak meglepődtem, a szívem nem szakadt meg. - álltam fel.
-Sajnálom. - jött utánam, majd háturól megölelt - De komolyan.
-Sírjak vagy nevessek? - fordultam felé.
Hirtelen a mobilom rezegni kezdett a zsebemben. Ash rögtön rátette a kezét.
-Hülye! - toltam el magamtól.
A szám ismeretlen volt számomra, kételkedőn Ashtonra néztem. Ő biztatóan bólintott,  majd felvettem.
-Hallo? - szóltam bele.

12 megjegyzés:

  1. Valami eszméletlen lett :)
    Lehetett volna még fokozni itt a dolgokat Ashton vérszerinti apjának való felbukkanásával, de így is nagyon jó lett :)
    Megérte rá várni :)
    Sok puszi G xox

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik :)
      Öhm pontosan nem értem mire gondolsz :D
      xoxo

      Törlés
  2. Jajj be jó lett! Ugye hamar lesz kövi????? Puszika :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :))
      Igyekszem minél előbb hozni :)
      Xoxo :*

      Törlés
  3. Muha :DD :3 Várom a következő részt :333

    VálaszTörlés
  4. Huh..nem tudok mit mondani rá,mert egyszerűen fantasztikus lett.
    Remélem hamar lesz kövi :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó lett *-* Remélem, most előbb hozol részt.:D Amúgy szerintem /-esket ne használj. Inkább írd azt helyette, hogy 'vagy'. De ez csak egy tanács.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik :) Rendben, megfogadom :)

      Törlés
  6. Drága Rose!
    A te blogod keztem el először olvasni, mert véleményt kértél. Hát itt van: POCSÉK!
    Az egész történetből a prológus tetszett a legjobban, de nem azért mert ÉRHETŐ volt, hanem mert nem azzal kezted, hogy xx a nevem és xy helyen élek. Olvasom, olvasom és már majdnem úgy volt, hogy bezárom a blogot, mikor már csak egy rész volt hátra. Oké végigszenvedtem.
    WTF?! Mi van? Iszákos, terhes anya, gonosz mostoha, egy féreg apa, és egy 'féltestvér' akibe beleszeretett? Kérdem én hol a sz*rban van itt a logika? A felénél már a fejem fogtam.
    A fogalmazásod plusz pont, de tőlem ne várd, hogy olvassam ezt. Még a legjobb napjaimon se!
    #saját_vélemény
    További jó blogolást!
    Bells

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenkinek van véleménye, ezt el kell fogadni :) )
      Köszönöm, hogy "végigszenvedted" és elmondtad a véleményed! :)

      Törlés