2014. július 6., vasárnap

7. fejezet

Sziasztok!! 
3000+ oldalmegjelenítés és 30+ feliratkozó... Csodásak vagytok! Nagyon szépen köszönöm a pozitív visszajelzéseket, sietek, ahogyan csak tudok. Nem tudom elégszer kifejezni a hálámat. A köszönöm ide már kevés. Remélem tetszeni fog a következő rész, kicsit rövid, de kevés időm van. Pipáljatok, komizzatok, várom a visszajelzéseiteket. Nem is lopom tovább az időtöket.
Jó olvasást! Xx


Reggel mikor felkeltem nehezen tudatosult bennem, hogy a tegnap elhangzottak valóban megtörténtek. Sam összezavart, amely még jobban tetőzte a kétségeimet. Felfrissülés céljából elmentem lezuhanyozni, fogatmostam, majd egy egyszerű hétköznapi viseletet húztam, az a tipikus póló + csőfarmer + tornacipő társítást.
Mikor lementem a lépcsőn apa és Kate éppen reggeliztek valami gabonapehely féleséget.
-Jó reggelt! - mormolta Kate tele szájjal. Nőies.
-Hogy aludtál? - szegezte nekem a kérdést a másik szülő.
-Nektek is. - apa felé fordultam - Jól.
-Ha akarsz enni gabonapelyhet, - nyelte le Kate az utolsó falatot - akkor találsz ott fent a szekrényben. - megfordult a székén, majd a megfelelő szekrényre mutatott.
Odavánszorogtam, kinyitottam az ajtaját, kivettem az erdei gyümölcs ízesítésűt. Letettem a konyhapultra, majd előkotortam egy müzlistálat. A hűtőből kivettem a tejet, beleöntöttem a tálba, majd végül ráöntöttem a müzlim. Kerestem a fiókban egy kanalat, majd azzal együtt leültem az asztalhoz.
Már majdnem a reggelim felénél járhattam, amikor Ashton vánszorgott le a lépcsőn. Kómás volt a szemei be voltak dagadva, görnyedten sétált az asztalunkhoz.
-Jó reggelt! -dörmögte.
Odasétált a konyhapulthoz, majd elkészítette a reggelijét, amely csokis gabonapehely volt. A tállal és kanállal a kezében vágodott le mellém, majd gyorsan falni kezdte. Döbbentem néztem rá, majd mikor meguntam a látványát visszatértem a reggelimhez. Gyorsan kapkodtam a falatokat, hogy minél előbb szabaduljak ebből a negatív társaságból. 
-Köszönöm. - álltunk fel Ashhel egyszerre, annyi különbséggel, hogy én megköszöntem az ételt.
Mindketten eltüntettük a maradványainkat, majd megindultunk a szobánkba.
Mikor felértem, ráültem az ágyon heverő telefonomra. Kiszabadítottam, majd pontosan nem tudtam mi tévő legyek vele. Talán ha felhívjam Samet?
-Kop-kop. - nyitott be az ajtón.
-Egy, attól hogy ezt mondod még nem lesz kopogtatás. Kettő, megvárhatnád a válaszom.
-Mi az? Talán nem mered felhívni a Rómeód. - újra előbukkant a cinikus éne.
-Te... Honnan? Oh, - világosultam meg - szóval te voltál ott tegnap este?
-Miért baj? Már arra sem mehetek? - adta az ártatlant.
-Dehogynem. - erőltettem a mosolyom. Nehéz kezelni a hangulatváltozásait. Nem értem miért ilyen. - Kicsit magamra hagynál? - illedelmesen az ajtó felé biccentettem.
-Persze.- mondta, majd engedelmesen kisétált rajta egy ijesztő mosoly kíséretében.
Kezembe vettem a telefonom, megnyitottam a névjegyzéket, majd megkerestem Sam számát. Szerencse, hogy gimiben mindenki számot cserél mindenkivel, jó, azért a nagykutyák száma nincs meg, de nem is hívnám őket fel.
Hármat csengett a telefon, majd meghallottam Sam hangját a vonal másik végén.
-Hali! - köszönt a telefonba. Éreztem a hangján, hogy mosolyog.
-Szia! - válaszoltam. Hosszú, kínos csend következett, percekig semmi, majd hirtelen megszólaltam - Tisztázhatnánk a dolgokat. - hangom hasított a csendben.
-Gondoltam, hogy ezért hívsz. - nevetett fel. Vörösödött a fejem, szerencse, hogy ő nem ezt látta - A mai nap nem jó, de esetleg holnap? - kérdezte.
-Oké. - erőtlen volt a hangom. Hatalmas gombócot éreztem a torkomban.
-További jó napot! - köszönt el illedelmesen, majd letette.
-Neked is. - suttogtam a telefonomnak.
Már csak egy nap, egy nap és remélhetőleg fény derül a titokra, legalábbis erre, de a hangulatingadozások... Valahogy véget kell ennek vetnem. 
Átsurrantam Ash szobájába. Szerencsére nem volt bent. Mikor beléptem akkor megcsapott az a tipikus "fiús illat", amelyben keveredik az izzadság az erős dezodorok illatával. Leírhatatlan... A ruhái szanaszét, csak az a tipikus szoba. Az éjjeli szekrényéhez mentem, majd kihúztam sorban a fiókjait. Első, alsóneműk juj, második szemét és a harmadik fiókban voltak a hivatalos papírjai. Nem kellett sokat turkálnom máris a kezembe akadt egy elég érdekes példány. Elolvastam, majd teljesen ledöbbentem, folyamatosan pszichológushoz jár. Akkor ezért vannak az ingadozások, minden világos. Emlékszem engem is hányszor elakartak küldeni agyturkászhoz, de sosem mentem el, de ő, sosem gondoltam volna. Mindent visszatettem a helyére és kirohantam.
-Srácok! - jött fel Kate a lépcsőn.
-Csak én vagyok itt, a lány. - álltam elé.
-Ash hol van? - szegezte nekem a kérdést.
-Elment az egyik haverjával. - szólt fel apa a lépcső aljáról.
-Adam, mást nem mondott? - mentünk le hozzá a lépcsőn.
-Nem. - kimerítő választ adott.
-Mindegy, ebéd van. - ültünk le az asztalhoz.
Úristen, már ebéd? Akkor mégsem voltam olyan gyors Ash szobájában, mint hittem. A szülők valami indiai kajáldából rendeltek. Nem azért, de jobb lett volna ha Kate főzött volna, de panaszkodni nem illik. Vagy csak az indiait nem szeretem. 
-Köszöntem. - álltam fel az asztaltól, majd elpakoltam a saját részem.
A szobámban a nap hátralevő részében csak rajzoltam. Hagytam, hogy a kezem irányítson, csak húzott magával. Az elkészült képeknek nem láttam semmi értelmét, de azért ez hiányzott nekem régóta, a rajzolás. Mikor meguntam lementem a nappaliba. Apa ott ült a kanapén és tévézett.
-Hello. - ültem le mellé.
-Szia. - szemét nem vette le a képernyőről.
-Az a srác akivel Ash elment volt itt? - kérdeztem.
-Igen. - fordult felém - Ilyen magas, vörös hajú, barnaszemű srác volt. De miért?
-Aha, áh csak tudod talán ismerem. - mentegetőztem, bár nem tért sokban el a valóságtól. Ilyen leírás alapján hasonlított Samre.
Visszafordult, majd tovább nézte a meccset. Egy perc sem kellett és már a szobámban voltam.                                                                       

Felkeltem, majd megnéztem a telefonom. Volt egy beérkező SMS-em Samtől.
                                                          
Ránéztem az éjjeli szekrényemen lévő digitális órámra: 9:30. Sietnem kell! Zuhany, fogmosás, felöltözés és rohanás a partra. Már a megszokott útvonalon futottam végig, majd perceken belül megérkeztem. Előhúztam a telefonom a zsebemből: 22:01 és Sam sehol sincs.
-Szia! - sétált oda.
-Hel-lo! - nyögtem ki levegő után kapkodva.
-Mit szeretnél pontosan tudni? - mosolygott.
-Azt, hogy ki az. - határozott választ adtam.
-Nem mondhatom el, sajnálom, de megígértem neki. - hajtotta le a fejét.
-Akkor miért vagyok itt? - álltam meg.
-Gyere, inkább sétáljunk. - megfogta a karom, majd maga után rángatott.
Meglepő milyen jó volt vele eltölteni az időt. Mintha mindig is barátok lettünk volna, pedig igazán sohasem beszéltünk, nem is tudom miért.
-És? - kérdezte Sam, mikor pittyegni kezdett a telefonom.
A szám ismeretlen volt, bár volt egy tippem ki lehetett... Ash.

10 megjegyzés:

  1. imádom:))) nagyon szuper lett!

    VálaszTörlés
  2. Szia :) Nem rég találtam rá a blogodra, de nekem a szívemhez nőtt <3 Eszméletlen ahogy fogalmazol *-* Különösen tetszik a történet is <3 Várom a kövit :) Siess vele *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia:) ohh, nagyon szépen köszönöm, nagyon jó ezeket a sorokat olvasni:)) nincs sok időm, de igyekszem:)

      Törlés
  3. szia! nagyon tetszett! igazán tehetséges vagy:)

    VálaszTörlés